Tavaszi méregtelenítés

A méregtelenítés egyike a legvitatottabb kifejezéseknek. Az orvosok hivatalos fogalomtárából hiányzik is ez a szó, mert az általánosan elfogadott álláspont szerint szervezetünk a kiválasztó szerveinken keresztül megbirkózik a bekerülő káros anyagokkal, és kiüríti azt. Így önmagában a méregtelenítésnek gyógyászati szempontból nincs is jelentősége, lévén az egy önkarbantartó mechanizmus. Elméletileg...

Mégis rendszeresen jelennek meg orvosi publikációk, amelyek pont az ellenkezőjét állítják. Bebizonyosodott már a mesterséges színezékekről, az E-adalékokról, a tartósítószerekről, a nehézfémekről, és még számtalan dologról, hogy igenis képesek felhalmozódni testünkben.

A súlyos betegségekkel küzdőknek életmód és étrendváltást, egészséges ételek fogyasztását, megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitelt, hetente beiktatott gyümölcs és zöldségnapot, esetleg rendszeres böjtöt javasolnak a szakemberek.

A kúrákat az alapján csoportosíthatjuk, hogy melyik méregtelenítő szervünk munkáját szeretnénk elősegíteni.

A vese feladata, hogy az anyagcsere során keletkező salakanyagokat, valamint a felesleges mennyiségben jelenlévő nátriumot és vizet kiszűrje a vérből, majd eltávolítsa a szervezetből. A vesét célzó méregtelenítő kúrának ezért elsősorban a megfelelő folyadékbevitel a fő alkotóeleme. Egy átlagos 80 kg-os embernek napi 2-3 liter ivóvízre van szüksége. Amikor léböjtkúrába kezdünk, legfontosabb a megfelelő folyadékbevitel. Tisztított, szűrt csapvizet, PI-vizet, ásványvizet, gyógyteákat, zöldség és gyümölcsleveket kombinálva elégíthetjük ki napi folyadékigényünket, ami a kúra során legalább 4-5 liter kell hogy legyen. Ezzel megkönnyítjük a vesék méreganyag kiválasztását, gyorsabban tisztul egész szervezetünk.

A frissen préselt gyümölcslevek és a megbízható gyártóktól származó, méregtelenítő gyümölcs- és zöldségkeverékek képezik a vesét méregtelenítő léböjt-kúrák alapját. A legfontosabb, hogy a fogyasztott levek ne tartalmazzanak mesterséges színezéket, adalékanyagot, állományjavítót sem, s lehetőleg ökogazdálkodásból származzanak. Házilag is elkészíthetjük a leveket, ehhez csak egy gyümölcscentrifugára van szükség.

A kiválasztásnál érdemes figyelni arra, az édesebb ízű gyümölcsöket a savanykásabb ízűekkel megfelelő arányban elegyítsük. Ezzel elkerülhetjük a cukor hozzáadását! Bármilyen csábítóak is az import egzotikus gyümölcsök, ha nem tudjuk biztosan, hogy ökogazdálkodásból származnak, ne szerepeljen a böjti menüben. Helyettük válaszuk inkább a hazai portékát. Érdekes, zamatos ízvilágot érhetünk el, ha vegyítjük a gyümölcslevet zöldséglével. A változatos ízek megkönnyítik a kúrát.

A gyógyteákkal óvatosan kell bánni. Mindig kérjük ki szakember segítségét, mielőtt elkezdünk egy főzetet fogyasztani. Nagyszerű méregtelenítő teák készíthetők a következő gyógynövényekből: gyermekláncfű-levél gyökérrel, kökényvirág, csalánlevél, katánggyökér, csipkebogyó, édesköménymag, kamilla, nyírfalevél, hibiszkusz, borsmenta, aranyvesszőfű, citromfű.

A máj feladata a méreganyagok kiválasztása és az anyagcsere-folyamatok irányítása. A szív és a belek irányából érkezik hozzá a vér. Mivel ez utóbbi sok olyan anyagot tartalmaz, ami a vékonybélben nem volt hasznosítható, ezért a máj ezeket az anyagokat megszűri, feldolgozza, majd a vesékhez továbbítja ürítés céljából. A máj méregtelenítése az egyik legnehezebb feladat. A vesék tisztításánál alkalmazott folyadék-kúrák sikeresek ebben az esetben is. Ugyanakkor a máj regenerálódását is gyorsítani kell, erre a legalkalmasabb a máriatövis, csalán, iglice gyógyteakeverék. Szakember felügyelete mellett alkalmazható a hashajtás is, de ebben az esetben is el kell kerülni a kemikáliák alkalmazását. A legalkalmasabb erre a célra a keserűsó, vagy néhány speciális hashajtó-tea keverék.

Bélrendszerünk feladata az emésztés, éppen ezért itt halmozódhat fel a legtöbb méreganyag. A nem megfelelő táplálkozás miatt ezek lerakódhatnak, gyulladásokat, fekélyeket vagy akár rákos megbetegedést is okozhatnak. A rosszul működő emésztőrendszer kihat a közérzetünkre. Az állandó gyomorfájás, puffadás, emésztési zavarok a magyar lakosság 78%-át érintik. Bélrendszerünk két részre osztható: vékony és vastagbélre. A bélflórát alkotó hasznos mikroorganizmusok a vékonybél utolsó szakaszában és a vastagbélben helyezkednek el, és minden táplálékkal bejutott ártalmas anyag, gyógyszer károsítja. Ezért az emésztőrendszeri panaszok javításának első lépése az egészséges bélflóra helyreállítása. A különböző csírák – búza, napraforgó, kukorica, lucerna, len, retek, sárgarépa, stb. - tartalmazzák az összes szükséges alkotóelemet, amire a szervezetnek szüksége van az egészséghez. Fogyasztásuk kúra jelleggel magas enzimtartalmuk miatt fontos, mely nélkül nincs egészség! Ezen kívül immunerősítők, jelentős szerepük van a szervezet méregtelenítésében, a vér tisztításában is.

A lerakódott méreganyagok kiürítését a növényi rostok, korpák fogyasztása segíti elő.

A belekben összegyűlt salakanyagot legjobban a beöntés képes eltávolítani. Modernebb és hatékonyabb eljárás a kolon hidroterápia, amely a vastagbélben lerakódott káros anyagokat maradéktalanul képes eltávolítani.

Kevesen tudják, de kiválasztó szervként tekinthetünk a tüdőnkre is, hiszen belélegzés során oxigént juttat a sejtekhez, majd kilélegzéskor eltávolítja a felesleges szén-dioxidtól a szervezetettől, emellett a májat elhagyó, emésztőtraktusból származó vér szűrője.

A méregtelenítés módja tüdőn keresztül a friss, tiszta levegő beáramoltatásának különböző módszere. A jóga és a szabad levegőn végzett sporttevékenységek is méregtelenítésnek tekinthetők, emellett fontos feladat a tüdő kapacitásának növelése pl. úszással vagy légzésterápiával. Ajánlható még az ún. ózonterápia. Alkalmazása során dús oxigént lélegeztetnek be a pacienssel, mely serkenti az anyagcserét, és jótékony hatást gyakorol a vér fehérjemolekuláira.

Legnagyobb kiválasztó szervünk a bőrünk. Mirigyrendszere révén támogatja a méregtelenítést. A méreganyagok verejték formájában távoznak szervezetünkből. Emellett bőrünk védőfalat képez mindennemű fertőző anyag áthatolása ellen, ugyanakkor nagyon sérülékeny. Fontos szerepe van a hőszabályozásban is, érrendszere és a verejtékmirigyek segítségével hűti illetve fűti testünket.A bőrön keresztüli méregtelenítés igen változatos. Gyógyfürdő során a fürdő vizéhez gyógynövényből készített és leszűrt forrázatot vagy főzetet, vagy speciális fürdősót adhatunk. Nyugtató, lazító vagy élénkítő hatásuk mellett ezek a fürdők kiválóan salaktalanítanak, és serkentik a vérkeringést. A meleg vízben a hatóanyagok könnyebben felszívódnak a bőrön át.

A szaunázás illetve infraszaunázás is remek módszer, mivel a szervezetünk önmagát méregteleníti: erős verejtékezéssel igyekszik gondoskodni testünk megfelelő hűtéséről, mely során méreganyagok távoznak a bőrön keresztül. Éppen ezért szaunázás közben sem szabad elfeledkezni a megfelelő folyadékbevitelről.

Salaktalanító masszázs alkalmazásakor a testet gyúrásnak, ütögetésnek, simogatásnak, dörzsölésnek vagy remegtetésnek vetik alá, intenzívebbé válik a bőr anyagcseréje, vérkeringése, javul a bőr alatti kötőszövetek oxigénellátása, ami elősegíti a méreganyagok távozását. A felgyorsult keringés következtében erősödik a szervezet zsírégetési folyamata. Megerősíti a laza kötőszöveteket, visszaállítja azok rugalmasságát, a bőr feszesebb lesz. A masszázs lazító és élénkítő hatással van a szövetekre és az izomzatra. Kiegészítőként használhatók gyógytapaszok és krémek, mely segítenek a káros anyagok eltávolításában.

Forrás: Zöldújság

Segítünk

Segítünk a termékválasztásban