Tanuljunk a régiektől!

Ékes bizonyítékkal szolgálunk arra vonatkozóan, mennyire nem fiatal sportág a testépítés,és mennyi mindent lehet tanulni akár a 60-80 évvel ezelőtt fénykorukat élő bajnokoktól is. Konkrétan John C. Grimekre gondolunk, akinek neve az évek során a duzzadó erővel és a feltűnő izomzattal lett azonos jelentésű.

Grimek egész életén át élte és magáévá tette a fitnesz életstílust. Ő, aki mindig a szívére hallgatott, vitába szállt a közeli bukás jósaival, akik bizonygatták, hogy a testépítés szükségtelen és káros. 88 évesen úgy halt meg, hogy a robusztus erő és nagyság eleven példájának számított.

Grimek olyan fickó volt, aki - erő kellett? - könnyedén emelt a feje fölé 168 kg-ot, vagy egyidejúleg az egyik kezével egy 57 kg-os egykezes súlyzót, a másikkal pedig 50 kg-osat. Olyan fickó volt, aki megnyerte az amerikai súlyemelő bajnokságot, és beválasztották az amerikai csapatba, amelyben ő érte el az 1936. évi olimpián a legjobb összeredményt. Rugalmasság kellett? Ő olyan fickó volt, aki kézenállásba lendült pózolás közben, hidat csinált hátrafelé, majd teljes spárgába ereszkedett, miközben kettős bicepszpózt mutatott be.

Talán még lenyűgözőbb ennek az embernek a személyisége, mivel nagy eredményei ellenére Grimek könnyen megközelíthető volt, boldog, nemtörődöm figura, mosolyra, tréfára állandóan kész, legfőképpen pedig izomépítés témakörében a tanácsok kútforrása. Íme néhány ízelítő edzési tudományából, amelyre sok évi tapasztalata alapján tett szert:

A legeredményesebb edzési módszer
"Miután egy ideig edzettem, rájöttem egy edzési módszerre, amelyet tripla edzési módnak neveztem el. Eléggé könnyű súllyal kezdtem a bemelegítő sorozatot, majd minden egyes következő sorozatnál növeltem a súlyt és csökkentettem az ismétlések számát addig, amíg olyan pontig jutottam el, ahol három ismétlésnél többet nem tudtam csinálni. Amikor ezzel a súllyal három ismétlés vagy több végrehajtása vált lehetővé, több súlyt raktam fel. Ha peig csak egyetlen ismétlést sikerült csinálnom, ragaszkodtam ahhoz egészen addig, amíg a kivitelezés könnyebbé vált. Ez volt a legjobb módszer, amit valaha is használtam."

A problémás területek edzése
"Úgy találtam, hogy jobban megy számomra egy problémás terület edzése azt követően, hogy szokásos edzőmunkámat már befejeztem. Több eredményt értem el ezzel, mintha a hét adott napján egy bizonyos területre specializáltam volna magamat, amit az osztott edzéstervet végzőknél gyakorta látni. Amikor az egész testre kiterjedő edzést elvégeztem, gyakran már közbenrábukkantam a problémás területre. Edzés végén kimondottan ezekre végeztem maximális súlyokkal gyakorlatokat, és ez gyors eredményt hozott."

A változatosság fontossága
"Mindig kerestem valami újat, különbözőt, ami a testrészeimet nagyobbá és erősebbé teszi. A lényeg az, hogy mindig érzékeljünk valamit az edzésekből, és ha szükséges a változás, hát tegyük meg!"

A kísérletezésről
"Személyes véleményem az, hogy a különböző szabálycsoportokat nem lehet mindenkire egyformán alkalmazni. Hiszek abban, hogy addig kell edzenünk izmainkat, amíg alapos vérbőséget érünk el bennük, és érintésre keménynek, tömörnek tűnnek."

Segítünk

Segítünk a termékválasztásban