Miért a döntött fekvenyomó padot válsszuk?

Amikor egy kemény csapással szeretnénk elkábítani a mellizmot (vagy már az utóbbi időben elegünk lett a vízszintes padon végzett fekvenyomásból, mert nem kielégítő a fejlődés), akkor okvetlenül váltsunk döntött padra. Miért? A ferdepados nyomás nagyszerű gyakorlat, mert ugyanakkora ismétlésszámban sokkal hatékonyabb a sima fekvenyomásnál. Két legyet ütünk egy csapásra, ha ferdepadon dolgozunk. Vízszintes helyzetben viszonylag könnyű kinyomni a rudat, a döntött pozíció jóval nagyobb kihívást jelent.

A ferdepados nyomás arra késztet, hogy a mell felső részét használjuk. Minthogy a testépítők többségénél ez a rész nehezebben fejlődik, célszerű ezzel a gyakorlattal kezdeni a melledzést. Ha nem ezzel kezdünk, hanem második vagy harmadik helyre szorul, akkor kevésbé hatékony az edzésterv, igénybevett izomrostokkal ugyanis már nem lehet a maximális sokkhatást elérni a mellizmoknál. A mellizom középső részéért pedig nem kell aggódnunk, az szinte magától fejlődik bármelyik gyakorlat hatására, sorrendtől függetlenül.

Melyiket válaszam?
Robust 500 súlyzóspadot a professzionális fitnesz legjobb szakemberei tervezték, intenzív használatra. A Robust 500 minden darabja német technológia felhasználásával lett kifejlesztve és Európa egyik vezető formatervező cége öntötte formába. A Robust döntött fekvenyomó padnak minden alkatrésze úgy lett megtervezve és biomechanikailag tesztelve, hogy hosszú távon a lehető legjobb és legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtsa maximális igénybevétel közben. Precíziós mechanizmusok, 4mm falvastagságú, rozsdamentes vázszerkezet, valamint optimalizált ergonómia és ergonómikus ülések, háttámlák, illetve védőborítások a tökéletes biztonság érdekében - csak néhány a Robust 500 főbb ismérvei közül.

 

 

 

 

Kettler Primus súlyzóspadot innovatív és megbízható műszaki megoldások ötvözésével alkották, különös figyelmet fordítva a maximális terhelés és intenzív használat melletti hosszú távú megbízhatóság kritériumára. 4mm-es falvastagságú, ellipszis alakú zártszelvény elemei nemcsak lebilincselő látványt kölcsönöznek a Kettler döntött fekvenyomó padnak, hanem különösen nagy merevséget, kiemelkedő teherbírást és ezáltal hosszú távon is biztonságos használatot, tartósságot szavatolnak. Az izomzat egyenletes terhelése, valamint a sérülések elkerülése érdekében a Kettler professzionális fitneszgépek többsége úgynevezett előfeszítő segédrendszerrel van ellátva, mely a gyakorlat kezdési, illetve befejezési pozíciójában segíti a felhasználót a mozdulatsor biztonságosabb indításában. A mozgás egyenletességének elérésében és az ízületekre ható terhelés csökkentésében nélkülözhetetlen szerepet játszanak az acélbetétes gumírozott hevederek, valamint a zárt, nagy pontosságú és hosszú élettartamú, Németországból importált csapágyakkal ellátott speciális geometriájú görgősorok, melyek stabillá és teljesen csendessé teszik a működést, egyedülálló jellemzőkkel felruházva a Kettler döntött fekvenyomó padot. Az optimális edzéspozíciót, illetve testhelyzetet segítik az ideális keménységű párnázással ellátott, ergonómikus kialakítású és gázrugós rendszerrel szabályozható ülések, valamint háttámlák a tökéletes komfort érdekében.

Segítünk

Segítünk a termékválasztásban