Mekkorára nő a nő?

A nők gyakran aggódnak amiatt, hogy túl izmossá válnak...

Úgy vélik, hogy az izmos termet férfias vonás. "Árnyalttá" és "arányossá" szeretnék tenni a fizikumukat, de valójában e fogalmak mögött is izmokat kell érteni. Az árnyalás és építés a kondiedzés szempontjából rokon fogalmak. Eltérés csak a mértékben van, a minőségben semmi.

Természetesen annak eldöntésekor, hogy valaki milyen "nagy" szeretne lenni, felvetődik az a szempont is, hogy az illetőnek milyen fejlettnek kell lennie, azaz mennyi izom szükségeltetik az optimális megjelenéshez és közérzethez, valamint egy elfogadható egészségi szint eléréséhez. Ennek meghatározása pedig nem mindig könnyű.

Az izom manapság az ember életében - legalábbis a többség esetében - nem ugyanazt a szerepet játssza, mint régen. Az emberek a mindennapi életben általában nem kényszerülnek fizikai erőfeszítésekre, miként a múltban az megszokott volt. Már kevesen végeznek nagyon kemény fizikai munkát, ami néhány évtizeddel ezelőtt még általános volt. És ez a nőkre is igaz. A gépek az élet minden színterén jócskán átvették az emberi izomerő szerepét.

Mindennek következtében az emberek többségének alapjáraton fejletlen az izomzata. Nem vagyunk olyan erősek, mint elődeink voltak, nincs annyi izmunk, mint amennyivel ők rendelkeztek, és állóképesség terén is van mit behoznunk. Számos tekintetben persze lehetünk egészségesebbek náluk, étkezhetünk tudatosabban, mentesülhetünk több betegségtől, de amikor az izomzat kerül szóba, bizony elmaradunk tőlük. Férfiak és nők egyaránt.

Ha a nők ezt végiggondolják, máris bátrabban nyúlnak a súlyzókhoz. Ha pedig még hozzátesszük, hogy testfelépítésük, hormonháztartásuk sem úgy lett kitalálva, hogy egy edzés utáni reggelen váratlanul ötvenes karok takarják el a fél tükröt,sokkal inkábbminden milliméterért komoly harcot kell vívni, akkor végképp megnyugodhatnak. Arról nem beszélve, hogy a növekedéssel együtt a formázást is kézben tartja, aki okosan építi a testét.

Segítünk

Segítünk a termékválasztásban