Izom és öröklés

A felvett izomtömeg nagysága öröklött adottságainkon is múlik. De mindenekelőtt szögezzük le: nagyon ritka az, ha valaki olyan genetikai adottságokkal rendelkezik, hogy szinte semmit nem kell tennie izmai fejlődéséért. Nem kell attól tartani senkinek, hogy veleszületett felépítésénél fogva kezelésbe veszi a testét termékeink bármelyikével, és másnap reggel felébredve brutális muszklik púposodnak a takarója alatt. Mindenkinek meg kell dolgozni azért, hogy izmai növekedésnek induljanak. Tény, hogy kinek jobban, kinek kevésbé. Még inkább: izomcsoportonként mindenkinek más és más terület a fogékonyabb. Egyikünk a lábait tudja hipp-hopp gatyába rázni, míg másikunknak a mellizmai fejlődnek extra sebességgel.

Az emberek csekély hányada valóban könnyen gyarapítja izmait, és tudja, hányadán áll. A másik végletet képviselő, ugyancsak csekély hányad pedig keserűen tapasztalja, hogy bizonyos mérsékelt fejlődést is csak gürcöléssel lehet összehozni. A többség valahol középen helyezkedik el. Az idetartozók boldogulhatnak, esetenként látványos eredményeket is érhetnek el, de ehhez elég hosszú időn át nagyon sokat kell dolgozniuk. Vagyis az izomtömeg megszerzése nem olyan dolog, hogy akkor is megtörténik, ha valaki nem törekszik annak felépítésére. Ennek egyik oka az, hogy a szervezet alapvetően a homeosztázis állapotára törekszik. Ez azt jelenti, hogy minden tőle telhetőt elkövet, hogy változatlan maradjon. Ezért nehéz a testsúly csökkentése, amikor a szervezet beáll egy szintre. De ugyanez okból lehetséges az is, hogy egyes emberek évekig, sőt évtizedekig visszaélnek a fizikumukkal, mire a károsodás jelei mutatkoznak.

A szervezet tehát igyekszik ellenállni a változásoknak, akár hasznosak legyenek azok, akár károsak. Ezért az edzéstervek összeállításakor nagy figyelmet kell fordítani a szóban forgó ellenállás leküzdésére, hogy a program egészen hatékony lehessen. Ha az izmok gyarapításáról, formálásáról és erősítéséről van szó, az edzésnek az a típusa, amely legjobban elősegíti a kitűzött célok elérését, nem más, mint a súlyzós edzés.

Sokan gondolják, hogy bárki szert tehet az óhajtott izomtömegre, ha elég keményen és elég hosszú ideig edz. Világszerte akadnak fiatal testépítők, akik elkeseredetten próbálják fölépíteni a rangos versenyzéshez szükséges izmokat, és ezért minden áldozatot meghoznának. Pedig ilyen szint eléréséhez nem egy esetben még az öröklött adottságokkal rendelkező versenyzőknek is 10-12 évi hihetetlenül intenzív és odaadó munkára van szüksége. Fogadjuk el: akár öröklött adottságokkal bírunk, akár kevésbé kedvező alaphelyzetből indulunk, az izomszerkezeten drasztikus változást előidézni nem egyszerű feladat. Haladás lehetséges, a gyarapodás majdnem biztos, ezért mindenkit arra biztatunk, hogy ne adja fel. Hosszú folyamat, de megéri.

Segítünk

Segítünk a termékválasztásban