A fogmosás története

Ha feltennénk azt a kérdést, hogy mi volt előbb, a fogkefe vagy a fogkrém, biztosan mindenki az előbbire szavazna. Igaz, hogy már az ősemberek is használtak ágacskákat a fogaik közé szorult húsdarabkák eltávolítására, sőt az ágak rágcsálása a fogak felszínének tisztántartása érdekében is igencsak ősi dolog. Ebben az időben azonban a jó fogazat a túlélés egyik alapkövetelménye volt, míg manapság elsősorban esztétikai kérdés, persze azon kívül, hogy a romló fog és a beteg fogíny számtalan betegség okozója lehet.

Az ókori Egyiptomban i. e. 3000-ben már használtak fogkrémhez hasonló pasztákat. A fennmaradt írásokból egy kissé bizarr alapanyagokból álló gélszerű „valami" állítható elő, mely tartalmaz bivalykörmöt, sót, vizet, őrölt tojáshéjat, sőt az „ínyencek" kedvéért esetleg vizelet is adható hozzá. Ekkoriban kezdték használni a mentolt is a lehelet frissítésére, vagy lehet hogy csak azért, hogy elnyomják a szájápoló kence penetráns illatát. Más leírásokban ökörpata hamu, őrölt égetett kagylóhéj, mirha, habkő szerepel, nem beszélve a misztikusabb változatokról - gyíkmájjal, nyúlfejjel, kakasherével sűrített krémekről.

Az i. sz. 4. században már jóval kifinomultabb ízesítésű fogkrémeket használtak. Egy papirusztekercsen talált recept szerint: 1 drachma só, 2 drachma menta, 20 granum bors és 1 drachma szárított íriszvirág a főbb összetevők. Napjainkban újra kezdik az íriszvirágot felfedezni, mert bizonyítást nyert fogínygyulladás csökkentő hatása.

A középkorban az alkimisták és csodadoktorok házról-házra járva kínálták titkos recept szerint készül fogporaikat. A XIX. században szénnel kevert krétaporral is kísérleteznek. Az első modern krém állagú termék az 1860-as évektől került forgalomba. A maihoz hasonló fogkrémeket csak 1896-ban kezdik gyártani, igaz rögtön összenyomható tubusban. A fluor csak az ötvenes évektől jelenik meg a krémekben.

Az ókori Egyiptomban még az ujjukat használták az emberek fogkefe helyett. Babilóniában egy gyökér rágásával tisztították fogsorukat, míg a római és görög időkből rágható és ehető fogpiszkálókról vannak feljegyzések. Az afrikai és ázsiai népek egyik végén szálaira szedett faággal suvickolták fogaikat. Ezt az alkalmatosságot egyes ősi törzsek máig használják. Az indiánok, az eszkimók és beduinok más módszert alkalmaztak: bizonyos fák kis darabjait, diót, pálmatermést használtak fogtisztító rágógumi gyanánt.

Egy ötletes kínai, valamikor a XV. században találta fel a fogkefét. Az első csontdarabra erősített disznósörte kefét valószínűleg egy kínai császár használhatta.

A keleti találmányokat azonban sokszor Európában újra fel kellett fedezni. Itt az első fogkefét az angol William Addis fejlesztette ki, faragott csontba illesztett lószőr segítségével 1780-ban. A mai fogkefe csak 1938-ban alakult ki, amikor a sertések szőrét a DuPont cég nylonnal váltotta fel.

Azóta a fogkrém és fogkefe evolúció megállíthatatlannak tűnik. A krémek hatóanyagai megszámlálhatatlanok, és nincs olyan szájhigiéniás probléma, amelyre ne kínálnának megoldást. A márkák egymást túllicitálva igyekeznek minket meggyőzni arról, hogy csakis általuk lehetünk ragyogó mosolyú, sikeres emberek. Mindemellett megjelentek az „intelligens" fogkefék: ergonómiailag tervezett nyéllel, minden irányba mozgó, rugalmas fejjel, sőt, napjainkban feltűnt az edzőcipőktől ihletett légpárnás csodakefe is.

Bár a leggyakrabban sugárzott reklámok között előkelő helyen állnak a fogkrém és fogkefe reklámok, a fogszuvasodás a világ egyik legelterjedtebb civilizációs betegsége. Ennek oka a nem megfelelő fogmosási technika, és a már kisgyermekkorban kialakuló rossz táplálkozási szokásaink. De ez már egy másik történet...

/zoldujsag.hu/

Segítünk

Segítünk a termékválasztásban