Az üdítő a mumus?

A fogyókúra sikerét nagyobb mértékben befolyásolják az italok, mint az ételek.

A Johns Hopkins Egyetem kutatói legújabb tanulmányukban arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszeresen fogyasztott cukrozott üdítőitalok mennyisége fontosabb lehet a sikeres fogyókúra szempontjából, mint az, hogy milyen ételeket eszünk. A felnőtt résztvevőknél megfigyelt súlycsökkenés egyértelműen pozitív összefüggést mutatott a folyadékokból származó kalóriabevitel csökkentésével, az italokból származó kalóriabevitel pedig nagyobb hatással volt a súlyra, mint a szilárd táplálékkal a szervezetünkbe juttatott kalóriák.

Az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban nemrég közölt eredmények szerint a szilárd és a folyékony táplálékokból származó kalóriabevitel mérséklése ugyan egyaránt elősegíti a súlycsökkentést, mégis csak az italfogyasztással bevitt kalóriák csökkentése eredményezett statisztikailag is kimutatható súlycsökkenést a felmérés hathónapos utánkövetési időszakában. A Benjamin Caballero által vezetett kutatás során 810, 25 és 79 év közötti felnőtt táplálkozási szokásait vizsgálták, akik a PREMIER elnevezésű, 18 hónapon át végzett klinikai vizsgálat résztvevői voltak. A kontrollcsoportokkal végzett felmérés során a résztvevőket véletlenszerűen osztották be az étrendi kezelést kapó vagy nem kapó csoportba, majd megmérték, hogy a különféle étrendek mellett milyen változások tapasztalhatóak az alanyok testsúlyában.

A kérdőívek összesített válaszaiból kiderült, hogy a folyadékokkal bevitt kalóriák 37%-a származott a cukorral ízesített üdítőkből, amelyek ezzel az értékkel az első helyen szerepeltek a résztvevők által elfogyasztott italok listáján. Az adatok további elemzése azt mutatta, hogy a folyadékfogyasztás csökkentésével hat hónap alatt negyed kilogramm, tizennyolc hónap alatt pedig átlagosan 0,24 kilogrammos súlycsökkenés érhető el. Ez az összefüggés ugyan csak a cukrozott üdítőitalokra volt érvényes, ebben az esetben viszont kijött, hogy ha napi egy adaggal kevesebbet fogyasztunk belőlük, fél év alatt már akkor is fél kilót, másfél év alatt pedig 0,7 kilogrammot adhatunk le súlyunkból - olvasható az egyetem sajtóanyagában.

Ismert, hogy az amerikai lakosság cukrozott üdítőitalokból származó kalóriabevitele az ottani elhízásjárvánnyal párhuzamosan nőtt, és már több korábbi tanulmány is egyértelműen kimutatta, hogy az elhízásban valóban fontos szerepet játszanak ezek az üdítőitalok. A mostani kutatás viszont számokkal is igazolta, hogy a cukrozott üdítőkből származó kalóriabevitel csökkentése valóban jelentős súlycsökkentő hatással bír: a kutatók az eredmények alapján azt javasolják, hogy a hatékony fogyás, illetve a későbbi elhízás megakadályozása érdekében próbáljuk meg minél inkább visszafogni a cukorral édesített üdítőkkel bevitt napi kalóriamennyiséget.

Segítünk

Segítünk a termékválasztásban